Image

Aktív kikapcsolódás

Helyszínen igénybe vehető közvetített szolgáltatások

KORONGLÖVÉSZET - Várjuk Önöket koronglőterünkön!

Az élőgalamb-lövészet
A trap, dupla-trap és skeet számok elődje az élőgalamb illetve az agyaggalamb-lövészet volt. Már az ókori görögök sportversenyeinek látványos bevezetése volt az élőgalambokra nyilazás, és ettől kezdve évszázadokon át az ifjúság harci szellemének felkeltésére, fokozására használták. A mai értelemben vett élőgalamb-lövészetet az 1700-as években Angliában gyakorolták először. Széchenyi István angliai utazásai után, hazánkban a lótenyésztés fejlesztésére a lóversenyt, a vadászat gyakorlására pedig az élőgalamb-lövészetet akarta meghonosítani. Magyarországon az élőgalamb-lövészet elterjedése azonban nehezen ment és csak 1868-ban hallunk először nagyobb szabású versenyről, melyet a győri Széchenyi-ligetben rendeztek. Körülbelül ugyanebben az időben alakult meg a Pesti Galamblövő Egylet is és Rákos-mezőn építették fel első pályájukat. Később Agárdon, Balatonfüreden, Keszthelyen, Nyíregyházán és Szolnokon alakultak galamblövő-egyletek és 1880-tól már magyar lövők is részt vettek nemzetközi versenyeken. 1904-ben összefogó erőnek létrehozták az Országos Galamblövő Egyletet. 1923-ban a budapesti Margitsziget északi csúcsán, majd a Széchenyi-hegyen építettek új lőtereket.

A magyar élőgalamb-lövészet 1928-tól 1940-ig élte fénykorát. A korszak legnagyobb hazai képviselői, a teljesség igénye nélkül: Dr. Lumniczer Sándor, Dr. Stassburger István, Dr. Halasy Gyula, Dóra Sándor, Dóra Pál, Dr. Montágh András, Szapáry László, Hardy-Dreher Béla, Dr. Gáspárdy Elemér, Papp Kálmán, Szomjas Gusztáv – nemcsak hazai, hanem osztrák, német, cseh, francia, olasz és spanyol versenyeken, nagydíjakon tündököltek. Az akkori legnagyobb versenynek számító Monte-Carlo-i Nagydíj (Grand Prix) állandó favoritjai, és legtöbb esetben győztesei voltak.

A lőtér szolgáltatásait csak előzetes bejelentkezés esetén lehet igénybe venni.

www.korongloter.hu


KALANDPARK

A szálloda területén található kalandpark szolgáltatásaiból jelenleg a következők vehetők igénybe:

  • íjászat
  • légpuska
  • koronglövészet
  • quadok
  • golyós lőtér

A szolgáltatásokat csak előzetes bejelentkezés esetén lehet igénybe venni.
Részletekért érdeklődjön az elérhetőségeinken.


Nyomtatás  
Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ, hogy a legjobb böngészési élményt biztosíthassuk Önnek honlapunkon. Az oldal további használatával jóváhagyja a sütik használatát.