|
SARLÓSPUSZTA TERMÉSZETI ÉRTÉKEI
Sarlóspuszta Magyarország nagytájai
közül az Alföld, azon belül is a Duna-Tisza köze területén
fekszik. Közigazgatásilag Pest megyéhez tartozik, és különleges
éghajlata, vízrajza, növény-és állatvilága miatt a Kiskunsági
Nemzeti Park illetékességi területe.
Néhány szó a Nemzeti Parkról
A Hortobágyi Nemzeti Park után másodikként
alapították 1975-ben. A lakosság, a megye és Kecskemét városa
kezdettől mindent támogatást megadott ahhoz, hogy ez a belterjes
mezőgazdasági kultúrákkal széttagolt nemzeti park kellő védelmet
adhasson értékeinek. Míg másutt a természetvédelem csak korlátot,
tiltást jelentett, itt kezdettől közös ügynek, büszkeségnek
számított. A természeti értékek védelmén kívül fontos szerepet
kapott a hagyományos pusztai állattartás és tanyavilág védelme,
a tudományos kutatás, az oktatás, az ismeretterjesztés, idegenforgalom
és a hagyományos lovassport támogatása.
A park különlegessége, hogy nem egy összefüggő területen alakult,
hanem több különálló, egymástól eltérő távolságra fekvő egységből
áll, jellegzetes mozaik-park. Ezek a területek valaha összefüggő,
természetes egységet alkottak, majd a mezőgazdaság terjeszkedése
elvágta őket egymástól. A növény- és állatvilág azonban ma
is képviseli a területek kapcsolatát. A szigetszerű védett
értékeket tehát együttműködés nélkül nem lehetne megóvni.
Lépteink alatt
Ha valaki a Kiskunságról hall, elsősorban
a homokbuckák jutnak az eszébe. Ezt a homokot a 4-5 millió
éve megjelent Ős-Duna hordta ide, bár akkor még medre jóval
keletebbre húzódott. A jégkorszakok közti jégmentes időszakokban
a homokot a szél kifújta, ami később futóhomokká és lösszé
alakult, amely a homok alatt mindenhol megtalálható. Az uralkodó
szelek hatására a homok északnyugati-délkeleti irányú buckasorokká
formálódott. A buckák közt mindenhol sekély, 30-50 cm mély
tavak húzódnak, amelyek a nyári aszályos időszakban párolognak,
kiszáradhatnak, oldott sótartalmuk besűrűsödik. Ezek a szikes
tavak, sóban gazdag talajok adják a táj egyedülálló növény-és
állattársulását.
A homok és lösz alatt azonban mindenütt ott található az Ős-Duna
vastag folyóvízi üledéke, ez alatt pedig a valaha itt hullámzó
Pannon-beltó tavi üledéksora.
Derült égből...
Sarlóspuszta a Kárpát-medence legmelegebb
területén fekszik, így a nyár a napsütés jegyében telik. Azok
viszont, akik a tél gyönyörű havas-fagyos romantikáját kedvelik,
meglelik itt a medence leghidegebb telét. (Talán csak a Kárpátokban,
Székelyföldön keményebb a tél.) A legmelegebb napokon +35C°
van, a leghidegebb napon viszont -16C° is lehet. Ez 51C° különbséget
jelent. Április első hetétől október végéig viszont nemigen
kell fagyra számítani. A csapadék kevés, az évi átlagos 550
mm egzotikusabb tájakon már félsivatagos éghajlatnak számít.
Vadvízország
A táj két meghatározó folyója a
Duna és a Tisza, amelyek közt a homokhátak a vízválasztó szerepét
töltik be. A folyószabályozás előtt a folyók mentén megszámlálhatatlan
állandó és időszakos vízfelület, természetes csatorna, fok,
láp, mocsár, tó alakult ki. Amióta megépültek a gátak, mesterséges
csatornák alakítják a táj arculatát, és átalakult az itt élő
emberek sajátos életformája, az ártéri gazdálkodás is. Azonban
ma is több mint 150 állóvíz, holtág, láp, mocsár idézi az
egykori vízgazdagságot.
Ahol a föld egyesül az éggel
A két nagy folyó mentén egyhangúnak
is mondható táj húzódik, itt található az ország legalacsonyabb
pontja (Szeged közelében 76 m), de máshol sem emelkedik 110
m fölé. A két folyó között elterülő homokhát legmagasabb pontja
az Ólom-hegy, ami 172 m. A felszínt mégis változatossá teszi
a buckavidék, és a homokhátak közt megbújó kisebb tavak, lápok.
A puszták világa?
Ha megtehetnénk, hogy két-háromezer
évet visszaugrunk az időben, bizony hiába is keresnénk a sokak
által ősinek tartott érintetlen pusztát. Akkoriban még - többek
között egy hidegre forduló éghajlati változás miatt - az Alföldet
kisebb rétekkel megszakított erdőség és láp foglalta el. Valójában
tehát ez az erdőssztyepp az Alföld természetes növényzete,
a fátlan pusztaság már a történeti idők kultúrtáját idézi.
Ezért nyilvánították védetté 1998-ban a kunpeszéri Szalag-erdőt.
A mi mozaikunk: a Turjánvidék
A négy község (Kunadacs, Kunbaracs,
Kunpeszér és Tatárszentgyörgy) által közrefogott terület 1996-ban
vált a nemzeti park részévé. Két táj, a Duna-terasz és a futóhomokhátság
határán húzódik, ahol egykor az áradás és a talajvíz állandó
rétlápot tartott fenn. Ezt a vízben gazdag határterületet
nevezi a nép turjánosnak. A hagyományos gazdálkodásnak köszönhetően
természetes állapotában maradhatott fenn ma is. Régen a nádasokban
tanyázó farkasok komoly veszélyt jelentettek az állatokat
kint legeltető emberek számára. Jókai Mór regényei még emlegetik
a velük folytatott véres küzdelmeket. Ma már csak fészkelő
és átvonuló madárvilágáról híres.
Gazdag növényvilágának legérdekesebb és leghíresebb virágai
az orchideák. A trópusokon 25000 fajuk él, nálunk csupán 20-30
faj, mind védett és mind talajlakó. A kosboroknak nevezett
virágkülönlegességek csak azokon az élőhelyeken nyílik, ahol
több feltétel együtt teljesül. Ilyen a megfelelő nedvességhez,
egy-két gombafajhoz, valamint egy bizonyos vadméhféléhez ragaszkodik
beporzáskor. Különlegessége, hogy a virág a méhekre emlékeztető
formát, színt ölt és olyan illatanyagokat termel, ami megfelel
a méhnőstények illatanyagának. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek,
a kosborfaj akár egy-két év alatt is kipusztulhat a területről.
A sarlóspusztai vadas-park állatai
A dámvad
Európa nagy részén előforduló szarvasfajta,
Magyarországon viszont ritkább másik szarvasunknál, a gímszarvasnál.
Alkalmazkodó-képes, de leginkább a dús aljnövényzetű, tisztásokkal
tarkított erdőket szereti, fűféléket, erdei gyümölcsöket,
magokat fogyaszt, de kárt tehet gazdasági területeken is.
Párzási időszaka, a barcogás októberre esik, a bikák igyekeznek
minél több tehenet maguk köré csalogatni. Ilyenkor a bikák
közt elkeseredett harcok dúlnak. 8 hónap után egy-két pettyes
borjú születik. A borjú két nap után lábra áll, követi anyját.
Társas életet élnek, csak az öreg bikák kóborolnak egyedül.
Átlagos életkoruk 20 év.
A muflon
A háziasított juh őse. A jégkorszak
után - főleg őseink vadászata miatt - délre szorult, csak
Szicília és Korzika szigetén maradt fenn. Magyarországon 1868-ban
engedtek el 2-2 párt, ezektől az egyedektől származik a mai
állomány. Középhegységi erdeinkben, sziklás, köves lejtőkön
érzi jól magát. Növényevő, igénytelen faj, de a magas hóhoz
nem szokott, ezért télen emberi segítségre szorul. A kosok
együtt kóborolnak, párzási időszakban - október-november táján
- csatlakoznak az anyákhoz (berregés). A kosok ilyenkor tekintélyes
fejdíszükkel rontanak egymásra, de komoly kárt nem okoznak
a másikban. A bárány március végén születik, amely már két
óra múlva képes anyját követni. Érdekességük, hogy gyomrukban
gyakran képződik 1-2 cm átmérőjű bezoárkő, amelynek a népi
babona gyógyító erőt tulajdonított.
A vaddisznó
Egész Európában elterjedt sertésféle.
Kedveli a sűrű aljnövényzetű, nedves helyeket. Télre szélvédett
helyen készít vackot magának, nyáron szűk területen mozog.
Mindenevő, növényeken kívül csigákat, rovarokat fogyaszt,
mindazt, ami érzékeny orra elé kerül. Télen súlyuk harmadát
is elveszíthetik. Párzási időszakuk, a búgás a téli hónapokra
esik, és rejtettebben zajlik a szarvasokénál. Márciusban születnek
a kismalacok, a fiatal kocák 3-5, az idősebbek 6-8 malacot
is ellenek. A kicsik egy hét múlva követik anyjukat. Általában
kondában élnek, csak az idősebb kanok mozognak egyedül. A
kondán belüli rangsor kemény küzdelem után alakul ki. Bonyolult
hangsorokkal kommunikálnak egymással.
Szabad háziállatok
A végtelen rónán nyájakban, gulyákban,
ménesekben legeltek a hosszú évszázadokig európai hírű ősi
és őshonos fajtájú magyar háziállatok: a ló, a szürkemarha,
a rackajuh, a sertés, a tincses kecske, a parlagi lúd és számos
apró állat.
A szilaj szürkemarha
"Bazsgérban (azaz Magyarországon)
él egy nagy vadállat, olyan mint egy elefánt, bőre egymaga
annyit nyom, mint két erős szarvasmarha. Feje olyan nagy,
mint egy borjú. Szarvai olyan nagyok és olyan hosszúak, mint
az elefánt ormánya. Vadásszák és úgy nevezik: attakda. Csodálatos
állat." Abu Hamid arab kereskedő így látta és írta le
a magyar szürkemarhát ezer évvel ezelőtt. Ez a nagytestű,
békés, de ennek ellenére erős és szilaj állat tartása és kereskedése
nagyban hozzájárult, hogy Mátyás király idejében Magyarország
jólétével és műveltségével Európa államai fölé emelkedett.
Tény, hogy a magyar szürkemarha-kereskedés vámjának harmincadjából
fedezte a kincstár a hadikiadásokat a törökök kiűzésére. A
magyar szilaj szürkemarha az aranynál drágább kincs volt.
Külföldön nem olcsósága, hanem kiváló minősége tette kelendővé.
Ez az állat mindenütt megélt, mindent megevett, füvet, nádat,
sást, szittyót, télen pedig akár a hó alól is kiszedte az
avart. Az erek és fokok táplálta dús legelőkön meghízott állatokat
Szent Vitus napja körül - egyenesen a pusztáról - lábon hajtották
- Bécs, München, Strasburg, Velence piacáig. Sokszor ezrével
úsztatták át őket a Dunán - szinte veszteség nélkül.
A nyugati városok mészárosai magyar szürkemarhát vásároltak,
mivel köztudomású volt, hogy mindenfajta betegségnek ellenáll.
Erre jó példa a nürnbergi jegyzőkönyv, amelyben rögzítették:
1713 nyarán a város 300 marhát vett nálunk és annak ellenére,
hogy Ausztriában és Németországban marhavész dühöngött, őszre
a gulya szinte hiánytalanul és fertőzés nélkül megérkezett.
A gulyák ma a nemzeti parkokban, trágya és növényvédő szer
nélküli területeken legelnek. Így a természetes körülmények
között növő állat húsának nagy a vastartalma, koleszterinszegény
és az elfogyasztott gyógynövényektől különleges az aromája.
A magyar racka
A magyar rackajuh jellegzetes, magyarok
által kitenyésztett juhféle. Olyan legelőn is megél, ahol
más állat elpusztulna, igénytelen, kitartó, szívós. A Kárpát-medencében
a magyar racka két alfaját tartották és tenyésztették: az
alföldit - vagy más néven a hortobágyit - (racka) és az erdélyit
(cigája). Az alföldi racka különleges szarvalakulása valószínűleg
mutáció következménye, ami a középkor vége felé következhetett
be. Ez a V alakban felálló pödrött szarv, mint fajtajelleg
maradt meg, teljesen egyedülálló sajátosság.
A juh ugyanúgy, mint a szarvasmarha, élő "húskonzerv"
és tejtermelő állat volt. A felesleges húst elődeink szárítással
tartósították. Sátraikat, a jurtákat nemezből készítették,
a nemezt pedig a racka gyapjából. A juhbőrt a ruházkodáshoz
többféle módon használták föl: bundát, subát, irhamellényt,
különféle takarókat készíthettek belőle. A 18. századra tehető
hazánkban a nagy fajtaváltás: ekkor hozták be a merinónyájakat,
mivel akkor a legfontosabb szempont a gyapjúhozam volt.
A fajtaváltás tehát nem volt zökkenőmentes, és nem véletlen,
hogy az Alföldön - közelebbről a Hortobágyon és a Nagykunságon
- maradt fönn legtovább a rackajuh tenyésztése.
Irodalom
Rakonczay Zoltán (szerk.):
A Kiskunságtól Bácsalmásig. Mezőgazda Kiadó, 2001.
Pannon enciklopédia Magyarország növényvilága, Dunakanyar
2000, Budapest, 1995.
|
